Vizsgálatok
Gasztroszkópia-gyomortükrözés
A gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső-gyomor-patkóbél betegségeinek célravezető vizsgálati metódusa, melyben kollégáinknak kiemelkedő tapasztalata van.
A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség. A gyomortükrözést gyakorlott, tapasztalt kollégák végzik. A gyomortükrözést korszerű, vékony, hajlékony endoszkóppal végezzük. Az eszköz végében egy videókamera van, mely a képet a monitorra közvetíti, így a látottakat videóra is vehetjük és fotókat is készíthetünk.
Hogyan történik a vizsgálat?
A vizsgálatot megelőző konzultáción részletesen tájékoztatjuk pácienseinket az eljárás menetéről. A vizsgálat során először a garatívet Lidocain tartalmú spray-vel érzéstelenítjük. A szájüreg nyitvatartásának biztosítása céljából a felső és alsó fogsor közé egy puha, kényelmes, nem irritáló anyagból készült, steril “csutorát” teszünk, melyet gumipánttal rögzítünk. Az eszköz levezetésének feltétele, hogy levegőt/széndioxidot adagoljunk az eszközön keresztül a vizsgálandó területbe, ezáltal az összefekvő nyelőcső-, gyomor-, és patkóbélfalakat óvatosan láthatóvá tesszük. A bejuttatott gáz kis feszítő érzést kelthet, ezt azonban annak leszívásával fokozatosan kontrollálhatjuk. Az endoszkóp munkacsatornáján keresztül mintavételre (biopszia) és polipok eltávolítására is lehetőség van.
További információ:
Minden beavatkozást és terápiás eljárást a szakma szabályainak megfelelően, a hazai és nemzetközi irányelveket maradéktalanul betartva végezzük. A gyomortükrözés altatásban és bódításban is végezhető.
Tapasztalt aneszteziológus kollégák végzik az altatást, melyet követően a külön mosdóval és zuhanyzóval rendelkező fektető helyiségbe kísérjük pácienseinket.
Refluxos jellegű panaszok, haspuffadás, gyomorégés, fekélybetegség, nyelőcső szűkület és Barreth-típusú nyálkahártya elváltozások és daganatos megbetegedések gyanúja, szűrése és kivizsgálása esetén a gyomortükrözést javasoljuk.
Az írásos leletet pácienseink azonnal megkapják.
Az eszközök higiéniai és technikai megfelelőségének ellenőrzése folyamatos.
A gyomortükrözést a többi vizsgáló módszerünkhöz hasonlóan óvatosan-, a legnagyobb körültekintéssel végezzük.
Minden hazai és nemzetközi irányelvet betartunk, melyek azt a célt szolgálják, hogy a betegek biztonságát garantálhassuk és a legkisebb elváltozásokat is észrevehessük.
A vizsgálatot a konzultáción elhangzott részletes tájékoztatás és jelen leírás elolvasása után végezzük. A vizsgálat megbeszélése alkalmával különös tekintettel kell legyünk a korábbi vizsgálati eredményekre, társbetegségekre, a rendszeresen szedett gyógyszerekre. Különösen fontos, hogy kezelőorvosával a vér alvadását befolyásoló készítményekről, és a vércukor csökkentő készítmények szedéséről részletesen beszéljenek! A hazai és nemzetközi irányelveknek megfelelően javasoljuk ezen készítmények használatát a vizsgálatot megelőzően és közvetlen utána.
Járóbeteg körülmények közt, főként altatásban, csak olyan, az esetleges szív, légzési komplikációk szempontjából alacsony rizikócsoportba tartozó pácienseket vizsgálunk meg, akiknél a vastagbéltükrözést vagy az altatás, bódítás rizikóját alacsonynak tartjuk.
A legnagyobb óvatosság ellenére is előfordulhatnak azonban nem várt események és kialakulhatnak szövődmények.
A befújt levegő vagy CO2 kellemetlen, feszítő érzést okozhat a vizsgálatot követően. Általánosságban elmondható, hogy a befújt levegő/CO2 okozta feszítő érzés hamar múlik. Amennyiben nem így történne, akkor gyógyszereket (fájdalomcsillapító, görcsoldó, a nyeőcső, gyomor perisztaltikáját élénkítő) használva segítünk pácienseinknek.
A gyógyszerek adagolásánál a gyógyszerérzékenységekre figyelemmel vagyunk. A gyógyszer érzékenységgel kapcsolatos kérdéseket természetesen a vizsgálat előtt, teljesen éber állapotban tesszük fel és dokumentáljuk azt.
Amennyiben biopsziás mintát veszünk, kisebb nyálkahártya vérzés előfordulhat. Amennyiben a megfelelő alvadási paraméterek rendelkezésre állnak (vérvételi eredmények), és amennyiben a vér alvadását befolyásoló gyógyszereket a kezelőorvosa tanácsai szerint időben elhagyta-esetleg mással helyettesítette (pl. szinkumár vagy új típusú antikoaguláns helyett bőr alá adható, úgynevezett alacsony molekulasúlyú heparint adott), akkor a szakmai szabályokat betartva polipok eltávolítását is elvégezzük. Hangsúlyozzuk, hogy csak és kizárólag a szakmai protokollnak megfelelően, járóbeteg körülmények közt eltávolítható polipok eltávolítását végezhetjük el. Hosszabb, akár 24-48 órás megfigyelésre, rendelőnkben nincs lehetőség.
A polipok eltávolítását követően vérzés, esetleg a gyomorfal sérülése is előfordulhat. Ebben az esetben hasi fájdalom, végbélen keresztül észlelt vér távozása, esetleg hőemelkedés, láz léphet fel. Ilyen esetben haladéktalanul jelentkezzen kezelőorvosánál,a rendelő elérhetőségein vagy a rendelő vezetőjénél.
Akár a polip eltávolítása után, de különösebb beavatkozás nélkül, a gyomortükrözés során is előfordulhat bél sérülés, repedés. Ilyekor szabad levegő jut a hasüregbe: ezt perforációnak hívjuk. Ebben az esetben elsősorban sebészeti osztályos felvétel és műtéti megoldás jön szóba. Az ilyen típusú szövődmény ellátásnak megszervezésében természetesen mindenben segítünk és mindent megszervezünk. A pácienssel, hozzátartozójával, kezelőorvosával folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.
A bódításhoz, altatáshoz használt készítmények okozta mellékhatások is felléphetnek, így hányinger, hányás, szédülés, fejfájás előfordulhat.
Hangsúlyozzuk, hogy a fenti szövődmények igen ritkák, azonban a megfelelő körültekintés és óvatosság mellett is felléphetnek ezek a szövődmények. Pácienseinket a vizsgálatok után megfigyeljük és csak akkor engedjük távozni, ha a hasi státusza, általános állapota megfelelő és a betegünk panaszmentes, kérdéseit maradéktalanul megválaszoltuk, a beavatkozás után teendőkről részletesen tájékoztattuk.
A vizsgálati beleegyezőt kérjük, aláírva hozzák magukkal. A beleegyező nyilatkozat itt is letölthető.
A vizsgálatot a fentiek tudomásul vétele után kezdjük el.
Kolonoszkópia-vastagbéltükrözés
Vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) a vastagbél-daganat szűrésének legbiztosabb módja, a végbél és a vastagbél betegségeinek a leginkább célravezető vizsgálati módszere. A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség. A vastagbél tükrözését gyakorlott, tapasztalt kollégák végzik.
Hogyan történik a vizsgálat?
A kolonoszkópiát (vastagbéltükrözés) hajlékony, vékony, korszerű eszközzel végezzük. Az eszköz végében egy videókamera van, mely a képet a monitorra közvetíti. A látottakat videóra is vehetjük és fotókat is készíthetünk.
A vizsgálatot megelőzően, az orvosi konzultáció során betegeink részletes felvilágosítást kapnak az előkészítés menetéről, a vizsgálatról. A vastagbéltükrözésre hashajtással kell előkészülni. Kifejezetten a kolonoszkópiához kifejlesztett, speciális előkészítő folyadékokat javaslunk használni, melyeket orvosa segítségével választhat ki. A hashajtó folyadék kiválasztásánál kollégáink az Ön korát, társbetegségeit, vizsgálati eredményeit is figyelembe veszik, a béltisztítás összetett, precíz folyamatát a fentiek figyelembe vételével beszélik meg.
Az előkészítést követően a vizsgálat oldalfekvésben kezdődik, de a lehető legjobb látási viszonyok és a kényelem elérése érdekében, a vizsgálat alatt a pozíció változtatására is szükség lehet: másik oldalra-, vagy hátra fektethetjük a beteget. Érzéstelenítő és síkosító-, vízbázisú krém segítségével vezetjük be a végbélnyíláson keresztül az eszközt. A kolonoszkópiához az intimitás és higiénia miatt fontos, speciális nadrágot adunk.
Annak érdekében, hogy jól lássunk, minden kóros elváltozást észlelni tudjunk és hogy a bél nyálkahártyáját korrektül áttekinthessük, levegőt/szén dioxidot kell a bélbe juttatnunk. A bejuttatott gáz kismértékben-, de feszítő érzést válthat ki. A kellemetlenséget a gáz folyamatos leszívásával és újraadagolásával igyekszünk minimalizálni.
Célunk a vakbél (coecum) és lehetőség szerint a vékonybél utolsó szakaszának (terminalis ileum) elérése. A vastagbéltükrözés során biopsziás mintavételre és polipok eltávolítására is lehetőség van. A kolonoszkópia alatt törekszünk a teljes vastagbél áttekintésére. Az eszköz kihúzási ideje is meghatározott: a korrekt lelet adásának feltétele, hogy az úgynevezett “kihúzási idő” minimum 6 perc legyen.
További információ:
A vizsgálatot a hazai és nemzetközi irányelveknek megfelelően végezzük, azokat maradéktalanul betartjuk.
Lehetőség van bódításban és altatásban végzett vizsgálatokra is. A szedációban végzett vastagbél tükrözéseket követően külön mosdóval és zuhanyzóval felszerelt pihenő helységbe kísérjük a betegeket.
Az írásos leletet azonnal megkapja.
Vastagbéltükrözés előkészítésének menete délelőtti vizsgálat esetén
- Vizsgálat előtt 1 héttel már nem szabad apró magvas ételeket fogyasztani (pl.: szőlő, magvaskenyér-féle, mák) Vizsgálat előtti napon könnyű reggelit (kefir, joghurt, 1 szelet kenyérféle), délben már csak a húsleves levét szabad elfogyasztani
- 14 órakor kell meginni az első adag hashajtót (2 dl vízben/teában feloldva), majd 2 liter tetszőleges folyadékot (víz, tea, almalé) kell 17 óráig fogyasztani.
- 18 órakor kell a második adag hashajtót feloldani és 22 óráig újabb 2 liter folyadékot (víz,tea, almalé, leves leve) kell fogyasztani.
- Utána már nem szabad inni sem, de szőlőcukrot szabad fogyasztani!
- Ha altatásban történik a vizsgálat, akkor előtte legkésőbb hat órával ihat.
A vizsgálathoz kísérőt kell hozni, mert a bódító injekció vagy altatás miatt csak kísérővel távozhat, autót nem vezethet. Rendszeresen szedett gyógyszereket úgy kell bevenni, hogy 2 óra teljen el a hashajtó és a gyógyszerek bevétele között! A véralvadást befolyásoló gyógyszerek szedéséről (aspirin, clopidogrel, syncumar, pradaxa, xarelto, eliquis, stb.) a kezelőorvosával részletesen egyeztessen!
Vastagbéltükrözés előkészítésének menete délutáni vizsgálat esetén
- Vizsgálat előtt 1 héttel már nem szabad apró magvas ételeket fogyasztani ( pl.: szőlő, magvaskenyér-féle, mák)
- A vizsgálat előtti napon könnyű reggelit (kefir, joghurt, 1 szelet kenyérféle), délben már csak a húsleves levét szabad elfogyasztani: 18 órakor kell meginni az első adag hashajtót, majd 2 liter tetszőleges folyadékot (víz, tea, almalé, húsleves leve) kell 22 óráig elfogyasztani.
- A vizsgálat reggelén 7 órakor kell meginni a második adag hashajtót és 11 óráig el kell fogyasztani 2 liter folyadékot (víz, tea, almalé, húsleves leve)!
- Utána már nem szabad inni sem, de szőlőcukrot szabad fogyasztani!
- Ha altatásban történik a vizsgálat, akkor előtte 6 órával már nem lehet inni sem!
A véralvadást befolyásoló gyógyszerek szedéséről (aspirin, clopidogrel, syncumar, pradaxa, xarelto, eliquis, stb) a kezelőorvosával részletesen egyeztessen! A vizsgálatra kísérővel kell érkezni, mert a bódító injekció vagy altatás miatt csak kísérővel távozhat, autót nem vezethet. Rendszeresen szedett gyógyszereit a hashajtó bevétele előtt vagy után 2 órával vegye be!
Kérdés esetén kérem, hívja kezelőorvosát vagy egyeztessen kolléganőnkkel!
A vastagbéltükrözést a többi vizsgáló módszerünkhöz hasonlóan óvatosan-, a legnagyobb körültekintéssel végezzük.
Minden hazai és nemzetközi irányelvet betartunk, melyek azt a célt szolgálják, hogy a betegek biztonságát garantálhassuk és a legkisebb elváltozásokat is észrevehessük.
A vizsgálatot a konzultáción elhangzott részletes tájékoztatás és jelen leírás elolvasása után végezzük. A vizsgálat megbeszélése alkalmával különös tekintettel kell legyünk a korábbi vizsgálati eredményekre, társbetegségekre, a rendszeresen szedett gyógyszerekre. Különösen fonto, hogy kezelőorvosával a vér alvadását befolyásoló készítményekről, és a vércukor csökkentő készítmények szedéséről részletesen beszéljenek! A hazai és nemzetközi irányelveknek megfelelően javasoljuk ezen készítmények használatát a vizsgálatot megelőzően és közvetlen utána.
Járóbeteg körülmények közt, főként altatásban, csak olyan, az esetleges szív, légzési komplikációk szempontjából alacsony rizikócsoportba tartozó pácienseket vizsgáljuk meg, akiknél a vastagbéltükrözést vagy az altatás, bódítás rizikóját alacsonyak ítéljük meg.
A legnagyobb óvatosság ellenére is előfordulhatnak azonban nem várt események és kialakulhatnak szövődmények.
A befújt levegő vagy CO2 kellemetlen, feszítő érzést okozhat a vizsgálatot követően. Általánosságban elmondható, hogy a befújt levegő/CO2 okozta feszítő érzés hamar múlik. Amennyiben nem így történne, akkor úgynevezett szélcső segítségével vagy gyógyszereket (fájdalomcsillapító, görcsoldó, a bél perisztaltikáját élénkítő) használva segítünk pácienseinknek.
A gyógyszerek adagolásánál az esetleges gyógyszerérzékenységekre figyelemmel vagyunk. A gyógyszer érzékenységgel kapcsolatos kérdéseket természetesen a vizsgálat előtt, teljesen éber állapotban tesszük fel és dokumentáljuk azt.
Amennyiben biopsziás mintát veszünk, kisebb nyálkahártya vérzés előfordulhat. A vizsgálatot követően a végbélből kevés vér ürülhet ilyenkor. Ez egy ismert jelenség, azonban kezelőorvosával, a rendelővel, a rendelő vezetőjével ezzel kapcsolatban is fel tudja venni a kapcsolatot, akik részletesen kikérdezik és ezt követően a legmegnyugtatóbb segítséget igyekeznek Önnek nyújtani.
Amennyiben a megfelelő alvadási paraméterek rendelkezésre állnak (vérvételi eredmények), és amennyiben a vér alvadását befolyásoló gyógyszereket a kezelőorvosa tanácsai szerint időben elhagyta-esetleg mással helyettesítette pl. szinkumár vagy új típusú antikoaguláns helyett bőr alá adható, úgynevezett alacsony molekulasúlyú heparint adott), akkor a szakmai szabályokat betartva polipok eltávolítását is elvégezzük. Hangsúlyozzuk, hogy csak és kizárólag a szakmai protokollnak megfelelően, járóbeteg körülmények közt eltávolítható polipok eltávolítását végezhetjük el. Hosszabb, akár 24-48 órás megfigyelésre, rendelőnkben nincs lehetőség.
A polipok eltávolítását követően vérzés, esetleg a bélfal sérülése is előfordulhat. Ebben az esetben hasi fájdalom, végbélen keresztül észlelt vér távozása, esetleg hőemelkedés, láz léphet fel. Ilyen esetben haladéktalanul jelentkezzen kezelőorvosánál,a rendelő elérhetőségein vagy a rendelő vezetőjénél.
Akár a polip eltávolítása után, de különösebb beavatkozás nélkül, a vastagbéltükrözés során is előfordulhat bél sérülés, repedés. Ilyekor szabad levegő jut a hasüregbe: ezt perforációnak hívjuk. Ebben az esetben elsősorban sebészeti osztályos felvétel és műtéti megoldás jön szóba. Az ilyen típusú szövődmény ellátásnak megszervezésében természetesen mindenben segítünk és mindent megszervezünk. A pácienssel, hozzátartozójával, kezelőorvosával folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.
A beleket borító hártya megfeszülhet, megrepedhet, mely hasüregi vérzést okozhat. Ennek, a perforációhoz hasonlóan tünetei a tartós hasi fájdalom, feszes, puffadt has lehet. Panasz esetén haladéktalanul jelentkezzen kezelőorvosánál, a rendelőben vagy keresse a rendelő vezetőjét.
A bódításhoz, altatáshoz használt készítmények okozta mellékhatások is felléphetnek, így hányinger, hányás, szédülés, fejfájás előfordulhat.
Hangsúlyozzuk, hogy a fenti szövődmények igen ritkák, azonban a megfelelő körültekintés és óvatosság mellett is felléphetnek ezek a szövődmények. Pácienseinket a vizsgálatok után megfigyeljük és csak akkor engedjük távozni, ha a hasi státusza, általános állapota megfelelő és a betegünk panaszmentes, kérdéseit maradéktalanul megválaszoltuk, a beavatkozás után teendőkről részletesen tájékoztattuk.
A vizsgálati beleegyezőt kérjük, aláírva hozzák magukkal. A beleegyező nyilatkozat itt is letölthető.
A vizsgálatot a fentiek tudomásul vétele után kezdjük el.
Endoszkópos vizsgálatok altatásban
A betegek lehető legnagyobb kényelme és a biztonságosság fokozása érdekében, bódításban vagy altatásban is végzünk vizsgálatokat. Az altatásos vizsgálatokat tapasztalt, több éves kórházi-, és ambuláns ellátás keretében dolgozó kollégák végzik.
A bódításban vagy altatásban végzett vizsgálatok után külön mosdóval felszerelt fektető helyiségbe kísérjük a betegeket. A hozzátartozó mindvégig a páciens mellett lehet.
Bódításban végzett vizsgálatok
A gasztroenterológus orvos intravénás injekció formájában a vizsgálat megkezdése előtt nyugtató hatású (Midazolam) gyógyszert ad. Ez változó mértékű fáradtságot, nyugodtságot, szedációt idéz elő, a gyógyszer adása változó mértékű emlékezetkieséssel jár. Általában a páciens ébren van a vizsgálat alatt.
Altatásban végzett vizsgálat
Az altatás során aneszteziológus szakorvos van jelen a vizsgálat során. Vitalis paramétereit monitorizálja (vérnyomás, pulzus, O2 saturáció), a vizsgálat során a beteg folyamatosan orrszondán keresztül oxigént kap. Intravénásan, egy behelyezett branülön keresztül a testsúlyához és a vizsgálat időtartamához igazítva a szükséges dózisban altató hatású szert (Propofol) adagol, hogy a páciens teljesen aludjon, a vizsgálatból semmit se érzékeljen, arra egyáltalán ne emlékezzen.
A vizsgálat után a páciens hamar ébred, a megfigyelő szobában pihen, a hozzátartozója ekkor mellette lehet. Mivel átmeneti kábultság fennállhat a reflexek tompulása mellett, gépjárműt vezetni altatás után 12 óráig nem szabad!
A vizsgálat előtt az aneszteziológus részletesen kikérdezi betegségeiről, gyógyszer szedési előzményeiről, és a beleegyező nyilatkozat aláírása előtt tájékoztatást ad, további kérdéseit megválaszolja.
Az altatásban (rövid intravénás narkózis) végzendő endoszkópos vizsgálatokkal kapcsolatban az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmét:
Amennyiben rendszeresen gyógyszereket szed, kérjük, azokról tájékoztassa kezelőorvosát!
Rendszeresen szedett gyógyszereit az altatásos vizsgálatok előtt is vegye be (például vérnyomáscsökkentő, szívritmusra ható gyógyszerek).
Kivételt képeznek
- a cukorbetegség kezelésére alkalmazott tablettás gyógyszerek, valamint
- véralvadásgátló ( “vérhigító”) szerek.
A vizsgálatok miatti gyógyszer módosításokról, a készítmények elhagyhatóságáról, az elhagyás időpontjáról kezelőorvosa dönt.
Amennyiben az előre egyeztetett altatásos endoszkópos vizsgálat előtt lázzal vagy anélkül jelentkező hurutos légúti betegség (láz, hőemelkedés, váladékos köhögés, orrfolyás, torokfájás) tünetei jelentkeznek, kérjük az előkészítés megkezdése előtt erről tájékoztassa kezelőorvosát, mivel zajló légúti fertőzés esetén a nem sürgős beavatkozások altatása az Ön biztonsága érdekében ellenjavallt lehet. Az Ön vizsgálatát altatásban emiatt egy későbbi, gyógyult időpontban ajánlatos elvégezni.
Az altatásos vizsgálat tervezett időpontja előtti 2 óráig vizet ihat, az utolsó órában maximum 1 dl-t. Például, ha a vizsgálat tervezett kezdése délután 5 óra, akkor délután 2-3 óra között maximum 1 dl vizet igyon meg.
A vizsgálat előtt az aneszteziológus kollégáktól az altatással kapcsolatban részletes tájékoztatást kap. Ekkor egy kérdőívet és a beleegyező nyilatkozatot is ki kell töltsön és aláírjon-mely dokumentumok áttekintése és elfogadása az Ön biztonságát szolgálja. Az altatóorvossal történő konzultációra a beavatkozást megelőző napokban is van lehetősége – a kapcsolatfelvételben recepciós kolléganőnk tud Önnek segíteni.
Köszönjük, hogy a fentiek betartásával hozzájárul ahhoz, hogy vizsgálata zökkenőmentesen, a lehető legnagyobb biztonságban történjen!
Vastagbélrák-szűrés
Ne késlekedjen, kérje a szűrővizsgálat megszervezését! A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés.
A vastagbél és végbél daganatos megbetegedéseinek száma az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt. Hazánkban a második leggyakoribb daganatos halálozási ok. Évente 6.000 új beteget találunk, és közel 4.000 honfitársunkat veszítjük el évente a vastagbél és végbél daganatos betegségeiben vagy azok következményeiben.
A betegség 90%-ban megelőzhető, ha a beteg időben végezteti el a szűrővizsgálatot. A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés. A potenciálisan daganatos elfajulásra hajlamos polipok levételével a betegség megelőzhető.
Rendelőnkben korszerű eszközökkel, tapasztalt kollégákkal végezzük a vastagbélrák szűrését jelentő küldetést.
A vastagbéltükrözések altatásban és bódításban is kérhetőek. Az ilyen egyszerűen megmentett életek értéke pedig számban nem kifejezhető.
Ne késlekedjen! Forduljon kezelőorvosához és kérje a szűrővizsgálat megszervezését!
Hasi ultrahangvizsgálat
A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
A gasztroenterológiai vizsgálómódszerek régi és szerves része a hasi ultrahangvizsgálat.
Laktózérzékenységi vizsgálat
A laktózérzékenységi vizsgálatot kétféle módon végezzük.
A hagyományos, úgynevezett H2 teszt rövid várakozási idővel érhető el nálunk.
A vizsgálat időigényes, azonban fájdalom mentes és jó érzékenységgel bír.
A H2 tesztre éhgyomorra kell érkezni.
Antibiotikum-szedés, tejtermékek fogyasztására vonatkozó, és egyéb tudnivalók miatt a konzultáció alkalmával kezelőorvosa részletes felvilágosítást nyújt.
Bevezettünk egy gyors laktózérzékenységi vizsgálatot is, melyet gyomortükrözés során vett vékonybél mintából végzünk.
A vizsgálati módszerekkel kapcsolatos részletekről kérem, hogy kezelőorvosánál tájékozódjon!
Tájékoztató HIDROGÉN (H2) kilégzéses vizsgálathoz
Ne vegyen be a vizsgálatot megelőző két hétben antibiotikumot, probiotikumot egy héten belül emésztésre ható gyógyszert, savcsökkentőt, a megelőző két napban hashajtót!
A VIZSGÁLAT ELŐTTI NAPON (reggeltől):
- NE egyen zöldséget, gyümölcsöt és hüvelyeseket (se főzve, se nyersen)
- NE fogyasszon zsírral, olajjal készített ételeket, olajos magvakat
- NE egyen olyan ételt, amiben zöldség főtt
- NE fogyasszon tejet és tejtermékeket, valamint laktóztartalmú élelmiszereket
- NE igyon szénsavas italokat, illetve gyümölcsleveket és alkoholtartalmú italokat
- NE dohányozzon!
Fogyaszthat:
- Főzve, natúr sütve, vagy párolva: burgonyát, rizst, sonkát, szárnyasokat, halakat, tojást, tésztákat
- Kizárólag laktózmentes felvágottakat, virslit, margarint
- Fehér lisztből készült termékeket: fehér kenyeret, kiflit, zsemlét
- Folyadékként kizárólag szénsavmentes vizet!
19 óra után semmit NE egyen, 21 óra után pedig NE is igyon.
A vizsgálat előtti napon lefekvés előtt különösen alaposan mosson fogat!
A VIZSGÁLAT NAPJÁN: a vizsgálat éhgyomorra történik és kb 2-3 órán át tart.
A vizsgálatot megelőzően NE használjon fogkrémet, szájvizet, hölgyek rúzst, szájfényt, NE egyen cukorkát, rágógumit! A reggeli gyógyszereit NE vegye be! NE dohányozzon!
Fruktózérzékenységi vizsgálat
A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszthez hasonlóan történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető.
Helikobaktérium vizsgálat
A Helicobacter pylori jelenléte egy igen gyakori bakteriális fertőzés. Sokszor nem is derül rá fény, azonban panaszos betegek vizsgálata során, nemtől és korcsoporttól függően, 50-60 %-ban is igazolódhat.
A gyomor savas közegét kedvelő baktérium eliminálása fontos, mert hosszú távon krónikus gyomorgyulladást, gyomor-, és nyombélfekélyt, akár daganatos betegséget is okozhat. A helikobaktérium vizsgálata elsősorban gyomortükrözés során vett biopsziás mintából javasolt.
Bizonyos esetekben vagy a beteg kérésének megfelelően kevésbé invazív eljárások is elérhetők. Az izotóppal végzett gyorsteszt rendelőnkben szintén rendelkezésre áll.
A gyomorbiopsziás minták felhasználásával történő azonnali vizsgálatot is biztosítani tudjuk.
Bélflóra vizsgálat
A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszttel történik.
A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető.
A vizsgálati módszerekkel kapcsolatos részletekről kérem, hogy kezelőorvosánál tájékozódjon!
Az írásos leletet azonnal megkapja.
Laborvizsgálatok
Mindenre kiterjedő, speciális vizsgálatokat is kiszolgáló labor és vérvételi lehetőség áll rendelkezésünkre.
Proktológiai vizsgálatok
A proktológia a sebészetnek a végbéllel és végbélnyílással, illetve ezek betegségeivel foglalkozó ága. A végbél a tápcsatorna utolsó szakasza, amely felelős a széklet időszakos tárolásáért, kiürítéséért. A végbélnyílás, annak izom-, ideg- és érképletei, valamint a végbél és a környező izmok együtt bonyolult ingerületi mechanizmusokon keresztül tesznek bennünket képessé a széklet szabályozott kiürítésére, a kontinenciára.
A végbél és végbélnyílás betegségei sajnos nagyon általánosak, rengeteg ember szenved miattuk. A jó hír, hogy ezen betegségek legnagyobb része ambuláns keretek között jól kezelhető, gyógyítható.
A betegségek egy része fájdalommal, jár, itt leggyakrabban a végbélnyílás rendkívül érzékeny bőre is érintett. Más esetben egyéb panaszok lépnek fel, melyekhez fájdalom (legalábbis kezdetben) nem társul. Ezen tájék panaszai, különösképpen fájdalma, napi életvezetésünket, szociális, illetve szakmai funkcióinkat a legteljesebb mértékben rombolhatja.
Társadalmunkban, ugyanakkor igen nagy mértékű a zárkózottság, szemérmesség, az orvosi vizsgálatoktól való félelem, valamint a megalapozatlan, de mély gyökerekkel kapaszkodó hit, hogy a panasz majd magától elmúlik. Ennek okán vagyunk képesek az akár fokozódó panaszokkal napokig, hetekig halasztani az orvosi vizsgálatot, kezelés megkezdését.
Az idejekorán végzett vizsgálattal hamarabb juthatunk diagnózishoz, eredményesebben kezelhetjük pácienseinket, esetleg elkerülhetővé válik a műtéti beavatkozás.
A proktológiai kórképek jó része kezelhető gyógyszerrel, az életmód, napi rutin, táplálkozás megváltoztatásával. Egy másik csoportba tartoznak a műtéttel kezelhető megbetegedések. A proktológiai beavatkozások kis csoportja igényel kórházi körülményeket, izom bénítással egybekötött altatást. Az esetek nagy részében helyi érzéstelenítés, vagy a spontán légzés megtartásával járó altatás elégséges.
Az első vizsgálathoz, konzultációhoz nem szükséges semmiféle előkészület.
Néhány órás koplalásra csupán az altatásos beavatkozásokhoz, vizsgálatokhoz van szükség, az altatóorvossal egyeztetett rend szerint.
A kórlefolyás alapos megbeszélését követően a vizsgálatokat bal oldalfekvő helyzetben végezzük. A proktológiai vizsgálat a legtöbb esetben fájdalmatlan. Amennyiben a vezető panasz a fájdalom, rendkívül körültekintően járunk el, érzéstelenítő krémet használunk.
A kórtörténet felvétele, tájékozott belegyezés után a vizsgálat megtekintéssel kezdődik, majd a panaszos terület megtapintása következik. Ez után lehetséges az úgynevezett tükrözés, melyet szükség esetén a végbél kiürítése előz meg. Ennek során a végbélnyíláson át egy, az átlagos székletnél valamivel vékonyabb egyszer használatos eszközt, anoszkópot, vagy rektoszkópot vezetünk be, melynek segítségével szemrevételezhetjük a végbél vagy a végbélnyílás csatorna képleteit, kórfolyamatait. Az eljárás során lehetőség nyílik mintavételre és kezelésre is, ha a szükség és a páciens úgy kívánja.
Ismételt vizsgálat előtt otthon, történik a végbél kiürítése, egyszerűen használható végbélkúp segítségével.
UBT teszt- Helicobaktérium ellenőrzésére szolgáló vizsgálat
Szükséges előkészületek a vizsgálathoz:
A vizsgálat előtt egy hónappal nem ajánlott antibiotikumok vagy bizmut tartalmú gyógyszerek szedése, illetve a vizsgálat előtt egy héttel nem lehet savlekötő gyógyszereket alkalmazni.
A vizsgálatra éhgyomorra kell érkezni, kérjük, éjfél után már ne fogyasszon semmit. A vizsgálat előtt a fogmosás, szájöblítés, mentolos cukorka fogyasztása, dohányzás vagy vízfogyasztás sem megengedett.
Gasztroszkópia – gyomortükrözés
A gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső-gyomor-patkóbél betegségeinek célravezető vizsgálati metódusa, melyben kollégáinknak kiemelkedő tapasztalata van.
A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség. A gyomortükrözést gyakorlott, tapasztalt kollégák végzik. A gyomortükrözést korszerű, vékony, hajlékony endoszkóppal végezzük. Az eszköz végében egy videókamera van, mely a képet a monitorra közvetíti, így a látottakat videóra is vehetjük és fotókat is készíthetünk.
Hogyan történik a vizsgálat?
A vizsgálatot megelőző konzultáción részletesen tájékoztatjuk pácienseinket az eljárás menetéről. A vizsgálat során először a garatívet Lidocain tartalmú spray-vel érzéstelenítjük. A szájüreg nyitvatartásának biztosítása céljából a felső és alsó fogsor közé egy puha, kényelmes, nem irritáló anyagból készült, steril “csutorát” teszünk, melyet gumipánttal rögzítünk. Az eszköz levezetésének feltétele, hogy levegőt/széndioxidot adagoljunk az eszközön keresztül a vizsgálandó területbe, ezáltal az összefekvő nyelőcső-, gyomor-, és patkóbélfalakat óvatosan láthatóvá tesszük. A bejuttatott gáz kis feszítő érzést kelthet, ezt azonban annak leszívásával fokozatosan kontrollálhatjuk. Az endoszkóp munkacsatornáján keresztül mintavételre (biopszia) és polipok eltávolítására is lehetőség van.
További információ:
Minden beavatkozást és terápiás eljárást a szakma szabályainak megfelelően, a hazai és nemzetközi irányelveket maradéktalanul betartva végezzük. A gyomortükrözés altatásban és bódításban is végezhető.
Tapasztalt aneszteziológus kollégák végzik az altatást, melyet követően a külön mosdóval és zuhanyzóval rendelkező fektető helyiségbe kísérjük pácienseinket.
Refluxos jellegű panaszok, haspuffadás, gyomorégés, fekélybetegség, nyelőcső szűkület és Barreth-típusú nyálkahártya elváltozások és daganatos megbetegedések gyanúja, szűrése és kivizsgálása esetén a gyomortükrözést javasoljuk.
Az írásos leletet pácienseink azonnal megkapják.
Az eszközök higiéniai és technikai megfelelőségének ellenőrzése folyamatos.
Kolonoszkópia – vastagbéltükrözés
Vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) a vastagbél-daganat szűrésének legbiztosabb módja, a végbél és a vastagbél betegségeinek a leginkább célravezető vizsgálati módszere. A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség. A vastagbél tükrözését gyakorlott, tapasztalt kollégák végzik.
Hogyan történik a vizsgálat?
A kolonoszkópiát (vastagbéltükrözés) hajlékony, vékony, korszerű eszközzel végezzük. Az eszköz végében egy videókamera van, mely a képet a monitorra közvetíti. A látottakat videóra is vehetjük és fotókat is készíthetünk.
A vizsgálatot megelőzően, az orvosi konzultáció során betegeink részletes felvilágosítást kapnak az előkészítés menetéről, a vizsgálatról. A vastagbéltükrözésre hashajtással kell előkészülni. Kifejezetten a kolonoszkópiához kifejlesztett, speciális előkészítő folyadékokat javaslunk használni, melyeket orvosa segítségével választhat ki. A hashajtó folyadék kiválasztásánál kollégáink az Ön korát, társbetegségeit, vizsgálati eredményeit is figyelembe veszik, a béltisztítás összetett, precíz folyamatát a fentiek figyelembe vételével beszélik meg.
Az előkészítést követően a vizsgálat oldalfekvésben kezdődik, de a lehető legjobb látási viszonyok és a kényelem elérése érdekében, a vizsgálat alatt a pozíció változtatására is szükség lehet: másik oldalra-, vagy hátra fektethetjük a beteget. Érzéstelenítő és síkosító-, vízbázisú krém segítségével vezetjük be a végbélnyíláson keresztül az eszközt. A kolonoszkópiához az intimitás és higiénia miatt fontos, speciális nadrágot adunk.
Annak érdekében, hogy jól lássunk, minden kóros elváltozást észlelni tudjunk és hogy a bél nyálkahártyáját korrektül áttekinthessük, levegőt/szén dioxidot kell a bélbe juttatnunk. A bejuttatott gáz kismértékben-, de feszítő érzést válthat ki. A kellemetlenséget a gáz folyamatos leszívásával és újraadagolásával igyekszünk minimalizálni.
Célunk a vakbél (coecum) és lehetőség szerint a vékonybél utolsó szakaszának (terminalis ileum) elérése. A vastagbéltükrözés során biopsziás mintavételre és polipok eltávolítására is lehetőség van. A kolonoszkópia alatt törekszünk a teljes vastagbél áttekintésére. Az eszköz kihúzási ideje is meghatározott: a korrekt lelet adásának feltétele, hogy az úgynevezett “kihúzási idő” minimum 6 perc legyen.
További információ:
A vizsgálatot a hazai és nemzetközi irányelveknek megfelelően végezzük, azokat maradéktalanul betartjuk.
Lehetőség van bódításban és altatásban végzett vizsgálatokra is. A szedációban végzett vastagbél tükrözéseket követően külön mosdóval és zuhanyzóval felszerelt pihenő helységbe kísérjük a betegeket.
Az írásos leletet azonnal megkapja.
Vastagbéltükrözés előkészítésének menete délelőtti vizsgálat esetén
- Vizsgálat előtt 1 héttel már nem szabad apró magvas ételeket fogyasztani (pl.: szőlő, magvaskenyér-féle, mák) Vizsgálat előtti napon könnyű reggelit (kefir, joghurt, 1 szelet kenyérféle), délben már csak a húsleves levét szabad elfogyasztani
- 14 órakor kell meginni az első adag hashajtót (2 dl vízben/teában feloldva), majd 2 liter tetszőleges folyadékot (víz, tea, almalé) kell 17 óráig fogyasztani.
- 18 órakor kell a második adag hashajtót feloldani és 22 óráig újabb 2 liter folyadékot (víz,tea, almalé, leves leve) kell fogyasztani.
- Utána már nem szabad inni sem, de szőlőcukrot szabad fogyasztani!
- Ha altatásban történik a vizsgálat, akkor előtte legkésőbb hat órával ihat.
A vizsgálathoz kísérőt kell hozni, mert a bódító injekció vagy altatás miatt csak kísérővel távozhat, autót nem vezethet. Rendszeresen szedett gyógyszereket úgy kell bevenni, hogy 2 óra teljen el a hashajtó és a gyógyszerek bevétele között! A véralvadást befolyásoló gyógyszerek szedéséről (aspirin, clopidogrel, syncumar, pradaxa, xarelto, eliquis, stb.) a kezelőorvosával részletesen egyeztessen!
Vastagbéltükrözés előkészítésének menete délelőtti vizsgálat esetén
- Vizsgálat előtt 1 héttel már nem szabad apró magvas ételeket fogyasztani ( pl.: szőlő, magvaskenyér-féle, mák)
- A vizsgálat előtti napon könnyű reggelit (kefir, joghurt, 1 szelet kenyérféle), délben már csak a húsleves levét szabad elfogyasztani: 18 órakor kell meginni az első adag hashajtót, majd 2 liter tetszőleges folyadékot (víz, tea, almalé, húsleves leve) kell 22 óráig elfogyasztani.
- A vizsgálat reggelén 7 órakor kell meginni a második adag hashajtót és 11 óráig el kell fogyasztani 2 liter folyadékot (víz, tea, almalé, húsleves leve)!
- Utána már nem szabad inni sem, de szőlőcukrot szabad fogyasztani!
- Ha altatásban történik a vizsgálat, akkor előtte 6 órával már nem lehet inni sem!
A véralvadást befolyásoló gyógyszerek szedéséről (aspirin, clopidogrel, syncumar, pradaxa, xarelto, eliquis, stb) a kezelőorvosával részletesen egyeztessen! A vizsgálatra kísérővel kell érkezni, mert a bódító injekció vagy altatás miatt csak kísérővel távozhat, autót nem vezethet. Rendszeresen szedett gyógyszereit a hashajtó bevétele előtt vagy után 2 órával vegye be!
Kérdés esetén kérem, hívja kezelőorvosát vagy egyeztessen kolléganőnkkel!
Endoszkópos vizsgálatok altatásban
A betegek lehető legnagyobb kényelme és a biztonságosság fokozása érdekében, bódításban vagy altatásban is végzünk vizsgálatokat. Az altatásos vizsgálatokat tapasztalt, több éves kórházi-, és ambuláns ellátás keretében dolgozó kollégák végzik.
A bódításban vagy altatásban végzett vizsgálatok után külön mosdóval és zuhanyzóval felszerelt fektető helyiségbe kísérjük a betegeket. A hozzátartozó mindvégig a páciens mellett lehet.
Bódításban végzett vizsgálatok
A gasztroenterológus orvos intravénás injekció formájában a vizsgálat megkezdése előtt nyugtató hatású (Midazolam) gyógyszert ad. Ez változó mértékű fáradságot, nyugodtságot, szedációt idéz elő, a gyógyszer adása változó mértékű emlékezetkieséssel jár. Általában a páciens ébren van a vizsgálat alatt.
Altatásban végzett vizsgálat
Az altatás során aneszteziológus szakorvos van jelen a vizsgálat során. Vitalis paramétereit monitorizálja (vérnyomás, pulzus, O2 saturáció), a vizsgálat során a beteg folyamatosan orrszondán keresztül oxigént kap. Intravénásan, egy behelyezett branülön keresztül a testsúlyához és a vizsgálat időtartamához igazítva a szükséges dózisban altató hatású szert (Propofol) adagol, hogy a páciens teljesen aludjon, a vizsgálatból semmit se érzékeljen, arra egyáltalán ne emlékezzen.
A vizsgálat után a páciens hamar ébred, a megfigyelő szobában pihen, a hozzátartozója ekkor mellette lehet. Mivel átmeneti kábultság fennállhat a reflexek tompulása mellett, gépjárműt vezetni altatás után 12 óráig nem szabad!
A vizsgálat előtt az aneszteziológus részletesen kikérdezi betegségeiről, gyógyszer szedési előzményeiről, és a beleegyező nyilatkozat aláírása előtt tájékoztatást ad, további kérdéseit megválaszolja.
Az altatásban (rövid intravénás narkózis) végzendő endoszkópos vizsgálatokkal kapcsolatban az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmét:
Amennyiben rendszeresen gyógyszereket szed, kérjük, azokról tájékoztassa kezelőorvosát!
Rendszeresen szedett gyógyszereit az altatásos vizsgálatok előtt is vegye be (például vérnyomáscsökkentő, szívritmusra ható gyógyszerek).
Kivételt képeznek
- a cukorbetegség kezelésére alkalmazott tablettás gyógyszerek, valamint
- véralvadásgátló ( “vérhigító”) szerek.
A vizsgálatok miatti gyógyszer módosításokról, a készítmények elhagyhatóságáról, az elhagyás időpontjáról kezelőorvosa dönt.
Amennyiben az előre egyeztetett altatásos endoszkópos vizsgálat előtt lázzal vagy anélkül jelentkező hurutos légúti betegség (láz, hőemelkedés, váladékos köhögés, orrfolyás, torokfájás) tünetei jelentkeznek, kérjük az előkészítés megkezdése előtt erről tájékoztassa kezelőorvosát, mivel zajló légúti fertőzés esetén a nem sürgős beavatkozások altatása az Ön biztonsága érdekében ellenjavallt lehet. Az Ön vizsgálatát altatásban emiatt egy későbbi, gyógyult időpontban ajánlatos elvégezni.
Az altatásos vizsgálat tervezett időpontja előtti 2 óráig vizet ihat, az utolsó órában maximum 1 dl-t. Például, ha a vizsgálat tervezett kezdése délután 5 óra, akkor délután 2-3 óra között maximum 1 dl vizet igyon meg.
A vizsgálat előtt az aneszteziológus kollégáktól az altatással kapcsolatban részletes tájékoztatást kap. Ekkor egy kérdőívet és a beleegyező nyilatkozatot is ki kell töltsön és aláírjon-mely dokumentumok áttekintése és elfogadása az Ön biztonságát szolgálja. Az altatóorvossal történő konzultációra a beavatkozást megelőző napokban is van lehetősége – a kapcsolatfelvételben recepciós kolléganőnk tud Önnek segíteni.
Köszönjük, hogy a fentiek betartásával hozzájárul ahhoz, hogy vizsgálata zökkenőmentesen, a lehető legnagyobb biztonságban történjen!
Vastagbélrák-szűrés
Ne késlekedjen, kérje a szűrővizsgálat megszervezését! A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés.
A vastagbél és végbél daganatos megbetegedéseinek száma az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt. Hazánkban a második leggyakoribb daganatos halálozási ok. Évente 6.000 új beteget találunk, és közel 4.000 honfitársunkat veszítjük el évente a vastagbél és végbél daganatos betegségeiben vagy azok következményeiben.
A betegség 90%-ban megelőzhető, ha a beteg időben végezteti el a szűrővizsgálatot. A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés. A potenciálisan daganatos elfajulásra hajlamos polipok levételével a betegség megelőzhető.
Rendelőnkben korszerű eszközökkel, tapasztalt kollégákkal végezzük a vastagbélrák szűrését jelentő küldetést.
A vastagbéltükrözések altatásban és bódításban is kérhetőek. Az ilyen egyszerűen megmentett életek értéke pedig számban nem kifejezhető.
Ne késlekedjen! Forduljon kezelőorvosához és kérje a szűrővizsgálat megszervezését!
Hasi ultrahangvizsgálat
A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
A gasztroenterológiai vizsgálómódszerek régi és szerves része a hasi ultrahangvizsgálat.
Laktózérzékenységi vizsgálat
A laktózérzékenységi vizsgálatot kétféle módon végezzük.
A hagyományos, úgynevezett H2 teszt rövid várakozási idővel érhető el nálunk.
A vizsgálat időigényes, azonban fájdalmatlan és jó érzékenységgel bír.
A H2 tesztre éhgyomorra kell érkezni.
Antibiotikum-szedés, tejtermékek fogyasztására vonatkozó, és egyéb tudnivalók miatt a konzultáció alkalmával kezelőorvosa részletes felvilágosítást nyújt.
Bevezettünk egy gyors laktózérzékenységi vizsgálatot is, melyet gyomortükrözés során vett vékonybél mintából végzünk.
A vizsgálati módszerekkel kapcsolatos részletekről kérem, hogy kezelőorvosánál tájékozódjon!
Tájékoztató HIDROGÉN (H2) kilégzéses vizsgálathoz
Ne vegyen be a vizsgálatot megelőző két hétben antibiotikumot, probiotikumot egy héten belül emésztésre ható gyógyszert, savcsökkentőt, a megelőző két napban hashajtót!
A VIZSGÁLAT ELŐTTI NAPON (reggeltől):
- NE egyen zöldséget, gyümölcsöt és hüvelyeseket (se főzve, se nyersen)
- NE fogyasszon zsírral, olajjal készített ételeket, olajos magvakat
- NE egyen olyan ételt, amiben zöldség főtt
- NE fogyasszon tejet és tejtermékeket, valamint laktóztartalmú élelmiszereket
- NE igyon szénsavas italokat, illetve gyümölcsleveket és alkoholtartalmú italokat
- NE dohányozzon!
Fogyaszthat:
- Főzve, natúr sütve, vagy párolva: burgonyát, rizst, sonkát, szárnyasokat, halakat, tojást, tésztákat
- Kizárólag laktózmentes felvágottakat, virslit, margarint
- Fehér lisztből készült termékeket: fehér kenyeret, kiflit, zsemlét
- Folyadékként kizárólag szénsavmentes vizet!
19 óra után semmit NE egyen, 21 óra után pedig NE is igyon.
A vizsgálat előtti napon lefekvés előtt különösen alaposan mosson fogat!
A VIZSGÁLAT NAPJÁN: a vizsgálat éhgyomorra történik és kb 2-3 órán át tart.
A vizsgálatot megelőzően NE használjon fogkrémet, szájvizet, hölgyek rúzst, szájfényt, NE egyen cukorkát, rágógumit! A reggeli gyógyszereit NE vegye be! NE dohányozzon!
Fruktózérzékenységi vizsgálat
A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszthez hasonlóan történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető.
Helikobaktérium vizsgálat
A Helicobacter pylori jelenléte egy igen gyakori bakteriális fertőzés. Sokszor nem is derül rá fény, azonban panaszos betegek vizsgálata során, nemtől és korcsoporttól függően, 50-60 %-ban is igazolódhat.
A gyomor savas közegét kedvelő baktérium eliminálása fontos, mert hosszú távon krónikus gyomorgyulladást, gyomor-, és nyombélfekélyt, akár daganatos betegséget is okozhat. A helikobaktérium vizsgálata elsősorban gyomortükrözés során vett biopsziás mintából javasolt.
Bizonyos esetekben vagy a beteg kérésének megfelelően kevésbé invazív eljárások is elérhetők. Az izotóppal végzett gyorsteszt rendelőnkben szintén rendelkezésre áll.
A gyomorbiopsziás minták felhasználásával történő azonnali vizsgálatot is biztosítani tudjuk.
Bélflóra vizsgálat
A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszttel történik.
A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető.
A vizsgálati módszerekkel kapcsolatos részletekről kérem, hogy kezelőorvosánál tájékozódjon!
Az írásos leletet azonnal megkapja.
Laborvizsgálatok
A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
A gasztroenterológiai vizsgálómódszerek régi és szerves része a hasi ultrahangvizsgálat.
Proktológiai vizsgálatok
A proktológia a sebészetnek a végbéllel és végbélnyílással, illetve ezek betegségeivel foglalkozó ága. A végbél a tápcsatorna utolsó szakasza, amely felelős a széklet időszakos tárolásáért, kiürítéséért. A végbélnyílás, annak izom-, ideg- és érképletei, valamint a végbél és a környező izmok együtt bonyolult ingerületi mechanizmusokon keresztül tesznek bennünket képessé a széklet szabályozott kiürítésére, a kontinenciára.
A végbél és végbélnyílás betegségei sajnos nagyon általánosak, rengeteg ember szenved miattuk. A jó hír, hogy ezen betegségek legnagyobb része ambuláns keretek között jól kezelhető, gyógyítható.
A betegségek egy része fájdalommal, jár, itt leggyakrabban a végbélnyílás rendkívül érzékeny bőre is érintett. Más esetben egyéb panaszok lépnek fel, melyekhez fájdalom (legalábbis kezdetben) nem társul. Ezen tájék panaszai, különösképpen fájdalma, napi életvezetésünket, szociális, illetve szakmai funkcióinkat a legteljesebb mértékben rombolhatja.
Társadalmunkban, ugyanakkor igen nagy mértékű a zárkózottság, szemérmesség, az orvosi vizsgálatoktól való félelem, valamint a megalapozatlan, de mély gyökerekkel kapaszkodó hit, hogy a panasz majd magától elmúlik. Ennek okán vagyunk képesek az akár fokozódó panaszokkal napokig, hetekig halasztani az orvosi vizsgálatot, kezelés megkezdését.
Az idejekorán végzett vizsgálattal hamarabb juthatunk diagnózishoz, eredményesebben kezelhetjük pácienseinket, esetleg elkerülhetővé válik a műtéti beavatkozás.
A proktológiai kórképek jó része kezelhető gyógyszerrel, az életmód, napi rutin, táplálkozás megváltoztatásával. Egy másik csoportba tartoznak a műtéttel kezelhető megbetegedések. A proktológiai beavatkozások kis csoportja igényel kórházi körülményeket, izom bénítással egybekötött altatást. Az esetek nagy részében helyi érzéstelenítés, vagy a spontán légzés megtartásával járó altatás elégséges.
Az első vizsgálathoz, konzultációhoz nem szükséges semmiféle előkészület.
Néhány órás koplalásra csupán az altatásos beavatkozásokhoz, vizsgálatokhoz van szükség, az altatóorvossal egyeztetett rend szerint.
A kórlefolyás alapos megbeszélését követően a vizsgálatokat bal oldalfekvő helyzetben végezzük. A proktológiai vizsgálat a legtöbb esetben fájdalmatlan. Amennyiben a vezető panasz a fájdalom, rendkívül körültekintően járunk el, érzéstelenítő krémet használunk.
A kórtörténet felvétele, tájékozott belegyezés után a vizsgálat megtekintéssel kezdődik, majd a panaszos terület megtapintása következik. Ez után lehetséges az úgynevezett tükrözés, melyet szükség esetén a végbél kiürítése előz meg. Ennek során a végbélnyíláson át egy, az átlagos székletnél valamivel vékonyabb egyszer haszálatos eszközt, anoszkópot, vagy rektoszkópot vezetünk be, melynek segítségével szemrevételezhetjük a végbél vagy a végbélnyílás csatorna képleteit, kórfolyamatait. Az eljárás során lehetőség nyílik mintavételre és kezelésre is, ha a szükség és a páciens úgy kívánja.