Ládi Ildikó
endoszkópos szakasszisztens
Kisiskolás korom óta nagy vágyam volt, hogy az egészségügyben dolgozhassak. Az idevezető út nem volt olyan egyszerű, mert tanulmányaimat munka és család mellett folytattam.
1984-ben végeztem mint általános ápolónő, ekkor az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben dolgoztam.
Később 2 gyermekem született, ami miatt nem tudtam tovább az egészségügyben dolgozni, ezért gyerekekkel foglalkoztam.
Lányom 14, fiam 8 éves volt, amikor újra vissza tudtam menni a szakmámba dolgozni a Dél-pesti Jahn Ferenc Kórházba.
Majd elérkeztünk életünk egyik legnehezebb részéhez, vastagbélgyulladást diagnosztizáltak a fiamnál. Tükrözések sorozata követte egymást, ekkor elhatároztam, hogy ezen a területen szeretnék dolgozni tovább.
Időközben gyermekem egészségi állapota javulni kezdett, ennek ellenére a szakma iránti lelkesedésem nem hagyott alább, így a betegágyat felváltotta az endoszkópia.
2010 óta dolgozom ezen a területen ahová szakosodtam is, 2016-ban megszereztem az endoszkópos szakasszisztensi képesítést.
Jelenleg a Kútvölgyi Szakrendelő Gasztroenterológiáján dolgozom.
Hivatásomból kifolyólag kevés szabadidővel rendelkezem, de abba beszorítok egy kis aquafitneszt, kirándulást és zenehallgatást. Szeretek főzni – sütni és természetesen enni is.